Egri Bazilika

Felekezet: katolikus
Szent István király 1004-ben alapította az egri egyházmegyét. Ezután kezdték el építeni a mai vár helyén a székesegyházat, vagy katedrálist, amely nevét a püspök tanítószékéről, katedrájáról kapta. Egri Vár ostromaA történelem viharai többször lerombolták az először román, majd gót stílusú templomot. Az egri vár 1552-es ostroma után, a vár megerősítési tervei és a protestáns várkapitányok a székesegyházat sem kímélték így a kanonok testülete, a mai Bazilika területén álló Szent Mihály plébánia templomba költözött, mely 1580-tól hivatalosan is betöltötte a székesegyház funkcióját és Szent János apostol és evangélista az egri egyházmegye védőszentje is patrónusa lett. Eger város és az egyházmegye lakosságának növekedésével szükségessé vált egy nagyobb templom építése, melyet Telekessy István kezdett meg, majd Erdődy Gábor az eredeti terveket jelentősen megváltoztatva és a templomot majdnem kétszeresére bővítve fejezett be 1727-ben. Az 1800-as évek elejére a több évszázados harcok elmúltával az ország lakossága úgy megnövekedett, hogy az immár érseki rangot kapott egri főpásztorok még nagyobb Főszékesegyház építését határozták el. Eszterházi püspök Eszterházy püspök készítette el az első terveket, majd Pyrker érsek ismételten tárgyalt tervezőkkel és végül Hild Józsefet kérte fel a katedrális felépítésére. A Főszékesegyház 6 év alatt épült meg és 1837 május 6-án szentelték fel. Az épület főszobrásza Marco Casagrande olasz szobrász volt, aki a homlokzati Hit, Remény és Szeretet szobrot, a belső tér relifjeit és az angyal szobrokat faragta. Pyrker érsekA mellékoltárokon helyezték el a korábbi székesegyházból megmaradt Szent Istvánt és Szent Lászlót ábrázoló képeket, Kracker János Lukács alkotásait. Hidl JózsefBelső terének kialakítása ma is folyik. 1832-ben a bécsi Josef Danhauser festette a Szent János olajba főzését ábrázoló oltárképet. Az orgonát 1864-ben építették, majd 1912-ben, 64-ben és 2000-ben korszerûsítették. Nagyság, hangzás és technika tekintetében is az ország legjelentősebb orgonái közé tartozik. 1910-re készült el a szentély, az 1950-es években Takács István mezőkövesdi festőmûvész festette ki a kupolát a Jelenések könyvét ábrázoló freskóval és a hátsó boltozatot egy sajátos hitvallás megjelenítésével. A kép azt ábrázolja, hogy ahogy a történelem folyamán mindig, az egyház az 1950-es években is hû marad Rómához. A II. vatikáni zsinat liturgikus reformjának megfelelően készült el a szembemiséző oltár. Az egyházmegye millenniumára pedig a bejárati bronzkapu, mely egyházmegyénk nevezetes eseményeinek állít emléket. A kereszthajó két üvegablaka közül az egyik a Szentlélek eljövetelét, a másik a közelmúltban boldoggá-szentté avatottakat ábrázolja. A főszékesegyház 1970-ben nyerte el a Bazilika címet. Bazilika alaprajzaJellemző méretei: A hossza 90 m, a kupola 40 a torony 55 m magas. Nagyobb egyházi ünnepek alkalmával 4-5000 főt tud befogadni. Vasárnaponként a 6 mise alkalmával 1500 hívő keresi fel a Bazilikát.
Eger, Pyrker János tér 1,
Telefon (36) 420 970

Munkaidő

Hétfő 8:30-18:00
Kedd 8:30-18:00
Szerda 8:30-18:00
Csütörtök 8:30-18:00
Péntek 8:30-18:00
Szombat 8:30-18:00
Vasárnap 13:00-18:00

Belépőjegy árak

Felnőtt 300
Diák 100
Nyugdíjas 100
Zarándok
Családi
Kombinált jegy
Idegenvezetés díja