A XIX. század első felének legnagyobb egyházi építkezése az esztergomi székesegyház volt. Rudnay Sándor hercegprímás (1819-1831), 1820-ban kezdett építészt keresni az új székesegyház terveinek elkészítéséhez. Először Ludwig von Remyt, a bécsi Udvari Építészeti Kancellária igazgatóját kérte fel a tervek elkészítésére, de vele párhuzamosan a Remy mellett dolgozó fiatal Kühnel Pál is kidolgozta a saját elgondolását – végül az ő tervei mellett döntött a hercegprímás. Kühnel, Rudnay utasításainak engedelmeskedve az esztergomi várdombra hatalmas épületegyüttest, valóságos magyar Vatikánt tervezett. Sajnos ebből a nagyszabású tervből csak a székesegyház és a kanonokházak egy része valósult meg. A bontási, romeltakarítási munkák elkezdődtek, s 1822. április 23-án, Szent Adalbert napján sor került az alapkőletételre is. Az építkezés vezetője, Kühnel Pál unokaöccse, Packh János volt, akinek a Bakócz-kápolna áthelyezését is köszönhetjük. A XVI. században vörös márványból készült kápolna hazánk egyetlen épségben megmaradt reneszánsz műemléke. 1823-ban Packh János 1600 darabra szétbontva, majd tájolását megváltoztatva az új székesegyházba beépítve megőrizte az utókornak. A bazilika építésének munkálatait 1831-ig, a megrendelő Rudnay prímás haláláig folytatta. A székesegyház építése szépen haladt előre Packh irányítása alatt, először a jobb oldali első oldalkápolna készült el, amelyet Szent István vértanú tiszteletére szenteltek fel, majd elkészült a kupolatartó dob egyik boltíve. Amikor Rudnay 1831-ben meghalt, az épület fő falai, a leendő kupolát tartó négy óriási pillér és az azokat összekötő boltozatok már álltak, a szentély boltozása folyamatban volt. Az építkezés csak 1839-ben Kopácsy József veszprémi püspök esztergomi érsekké (1839-1847) történő kinevezése után folytatódott. Ekkor azonban újabb akadály merült fel: az építkezés legjobb ismerőjét és vezetőjét, Packh Jánost otthonában meggyilkolták, és így a munka újra gazdátlan maradt. Kopácsy prímás ekkor Hild Józsefet bízta meg a munka további vezetésével. Hild a kupolát vasszerkezettel építette meg, ami Magyarországon akkor még újdonságszámba ment, valamint megemelte és oszlopokkal fogta körbe a kupoladobot. Célja az volt, hogy fokozza a templom monumentalitását, és elérje, hogy már messziről is minél nagyobb hatást gyakoroljon a szemlélőre. Az építkezés töretlen ütemben folyt Kopácsy prímás 1847 őszén bekövetkezett haláláig. Ekkor az épület be volt boltozva és fenn volt már a kereszt is a kupolán. Két évi szünet után Scitovszky János, az új hercegprímás (1849-1866) nagy erővel folytatta a munkát. Amikor 1856. augusztus 31-én Ferenc József jelenlétében, Liszt Ferenc ez alkalomra komponált „Esztergomi misé”-jével megtörtént az ünnepélyes felszentelés, a templom még korántsem volt készen: hiányzott még a főhomlokzat oszlopos előcsarnoka, és a déli oldaltorony is befejezetlenül állt. Csak 1862-ben fogtak hozzá az előcsarnok megépítéséhez, amit elég hamar be is fejeztek, de a templombelső kialakítása belenyúlik a XIX. század utolsó harmadába. Scitovszky halála után (1866) nem lehetett sokáig halasztani az új prímás kinevezését, mert küszöbön állt a kiegyezést követő koronázás, melyet az ország prímásának kellett végeznie. 1867 elején Simor János győri püspök lett az új hercegprímás (1867-1891). Két év alatt befejezte a hatalmas bazilika építését. 1869. november 1-jén helyezték el a zárókövet. Simor szinte újjáépítette, belsőleg sokban finomította székesegyházát, ebben a munkában legfőbb támasza Lippert József építész volt. Az esztergomi székesegyház - építészeinek eltérő elképzelései ellenére is - monumentálisan egyszerű, szép, harmonikus és összefogott alkotás, egyszóval igazi klasszicista remekmű.