Óbudai zsinagóga

Felekezet: zsidó
Az óbudai zsinagóga Budapest III. kerületében, a Lajos utca 163-alatt található, mely Budapest legrégibb, ma is működő zsidó imaháza, egyben az európai klasszicista zsinagógaépítészet egyik remeke. Az 1960-as évektől, mikor a MIOK (Magyar Izraeliták Országos Képviselete) eladta, egészen a 2010-ben kezdett felújításáig múzeumként, raktárként, illetve TV-stúdióként is üzemelt. Részleges helyreállítását követően, 2010 tavaszától az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség és a környék zsidóságának budai központja lett, rabbija Köves Slomó. Az első hiteles forrás, mely a zsidók óbudai jelenlétéről tanúskodik egy 1349-ben keletkezett okirat. A 15. században már számottevő zsidó közösség élt Óbuda területén, mely az 1526-os mohácsi vész során elpusztult. Legközelebb a 18. század elején találkozunk főképp morvaországi területekről ide vándorolt zsidókkal. Egy 1712-es népszámlálás 24 zsidó családot ír össze, mely összesen 88 főt jelentett Óbudán. A 18. században az ide költöző zsidók a Zichy család védelme alatt állottak és miután mindig időben megfizették az előírt védelmi pénzt, nagy kiváltságokat kaptak és a hatóság nem zaklatta őket. Megengedték nekik, hogy saját Istentiszteletet tartsanak, belügyeikben saját bíróságuk ítélkezzen, hogy ingatlanokat szerezzenek, és hogy kóser bort és húst mérjenek. Számos műhelyt, üzemet alapítottak, így például 1784-ben Goldberger Ferenc aranyműves egy kékfestő manufaktúrát, melyből a Goldberger Textilgyár fejlődött ki. 1787-ben már 320 zsidó család lakta Óbudát, azonban nem zárt negyedben, hanem elszórva éltek. A vallási élet központja viszont a Zsidó utca (ma: Lajos utca) volt; itt alakult ki először minden szükséges rituális intézmény, mely egy rendesen működő hitközségben szükséges.[1] Első imaházukat egy egyszerű vályogházban alakították ki, melyből 1738-ban költöztek át első zsinagógájukba, mely a korabeli Wagenmeister-telken állt. Ezt hamar kinőtték és 1746-ban Zichy grófnő már a megnagyobbításáról rendelkezett.